VESZPRÉM MEGYEI KORTÁRS LEXIKON

 Keresés | Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala 


KOVÁCS István
( Nyírbátor, 1921. szeptember 21. - Budapest, 1990. november 29. )

jogász, tanár, alispán

Az állam és jogtudományok doktora, az MTA-nak 1965-től levelező, 1976 után rendes tagja. 1943-ban a debreceni egyetem állam- és jogtudományi karán szerzett oklevelet. Egyik szervezője, majd vezetője az egyetemen alakult demokratikus diákszervezetnek. Az Ideiglenes Nemzeti Kormányban miniszteri titkár, 1947–1948-ban Veszprém megye alispánja. Egy évig a belügyminisztériumban tanulmányi osztályvezető, 1950-től a szegedi egyetem tanára, egyben az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgató helyettese. Támogatta az alkotmányos reformtörekvéseket, részt vett az MTA megújításában is. Sírja a budapesti Farkasréti temetőben van.
  M.: A burzsuá alkotmányosság válsága. Bp., 1953. – A Magyar Népköztársaság alkotmánya. (Tsz.) Bp., 1959. – A szocialista államfejlődés új elemei. Bp., 1962. – Magyar államjog. 1. köt. Szeged, 1977. – A Szovjetunió szövetségi alkotmányai. Bp., 1985. – Nyugat-Európa alkotmányai. (Szerk. és bev.) Bp., 1988. – A Magyar Népköztársaság alkotmányának fejlődése és az új alkotmány. Bp., 1988. – Nyugat-Európa legújabb alkotmányai. (Tsz.) Bp., 1990.
  I.: Kovács István 1921–1990. = JtK., 1990. 7–8. sz. – Dr. ~ emlékfüzet. Szeged, 1996. – RÚL XII. köt. – ÚMÉL III. köt. – Varga.